2012. január 27.  ENSZ Holokauszt Emléknap

ELHURCOLT ÉLETEK


Megemlékezés az ENSZ Holokauszt Emléknapján

A Holokauszt Emlékközpont és az Élet Menete Alapítvány az auschwitz–birkenaui haláltábor felszabadulásának 67. évfordulóján, január 27-én közös megemlékezést rendezett a Páva utcai intézményben. A megemlékezésen beszédet mondott Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete, dr. Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, prof. dr. Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója és Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke. Az évfordulón megnyíló, Elhurcolt életek című kiállítás egy korhű vasúti szerelvényben mutatja be közel 450 ezer magyar állampolgár utolsó útját a megsemmisítő táborokba. A megemlékezésen zenei és irodalmi összeállítás hangzott el.  Sonja Wintersberger, az ENSZ Bécsi Információs Központjának igazgatója olvasta fel az ENSZ emléknapi felhívását, Ban Ki Mun ENSZ főtitkár üzenetét. /forrás/

Kedvenc költőm, Radnóti Miklós verseivel szeretnék emlékezni a holokauszt áldozataira, többek között magára Radnótira is, aki egy holokauszt volt maga is...


ERŐLTETETT MENET

Bolond, ki földre rogyván      fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként      mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul,      mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok,      maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem?      még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony      s egy bölcsebb, szép halál.
Pedig bolond a jámbor,      mert ott az otthonok
fölött régóta már csak      a perzselt szél forog,
hanyattfeküdt a házfal,      eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos      a honni éjszaka.
Ó, hogyha hinni tudnám:      nemcsak szivemben hordom
mindazt, mit érdemes még,      s van visszatérni otthon;
ha volna még! s mint egykor      a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne,      míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna      az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök      ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén      a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan      a lassú délelőtt, -
de hisz lehet talán még!      a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom,      kiálts rám! s fölkelek!

Bor, 1944. szeptember 15.




RAZGLEDNICÁK

1

Bulgáriából vastag, vad ágyuszó gurul,
a hegygerincre dobban, majd tétováz s lehull;
torlódik ember, állat, szekér és gondolat,
az út nyerítve hőköl, sörényes ég szalad.
Te állandó vagy bennem e mozgó zürzavarban,
tudatom mélyén fénylesz örökre mozdulatlan
s némán, akár az angyal, ha pusztulást csodál,
vagy korhadt fának odván temetkező bogár.

1944. augusztus 30. A hegyek közt

2

Kilenc kilométerre innen égnek
a kazlak és a házak,
s a rétek szélein megülve némán
riadt pórok pipáznak.
Itt még vizet fodroz a tóra lépő
apró pásztorleány
s felhőt iszik a vízre ráhajolva
a fodros birkanyáj.

Cservenka, 1944. október 6.

3

Az ökrök száján véres nyál csorog,
az emberek mind véreset vizelnek,
a század bűzös, vad csomókban áll.
Fölöttünk fú a förtelmes halál.

Mohács, 1944. október 24.

4

Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. -
Der springt noch auf, - hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.

Szentkirályszabadja, 1944. október 31.