Hisztorianusz blogja

Historia est magistra vitae... "A legjava annak, amit a történelemnek köszönhetünk, az a lelkesedés, melyet ébreszt." /Goethe/

Feedek
Megosztás
Kedvenc zenéim


Bemutatkozás

Kedves ide látogató idegen/ismerős!
Először is remélem örömöd leled a blogomban, és talán remélhetem, hogy újra erre tévedsz, ha unatkozol... ;)
A blog jelmondata: Historia est magistra vitae...azaz a történelem az élet tanítómestere, de nem csak ennyi, több ennél, a történelem, ami mindannyiunkat láthatatlan szálként kapcsol össze.
Annak az embernek nem lehet jelene, jövője, akinek nincs múltja...ebben a blogban tehát a múlttal, a történelemmel foglalkozunk, hogy megismerjük a múltunkat...:)
*Ha esetleg hibát vétenék bejegyzéseimben előre is elnézést kérek, de nem vagyok történész, még bölcsész hallgató sem, csupán egy diáklány, akinek nagy-nagy szerelme a történelem... <3 :)""

Hisztorianusz

Kedvenc idézeteim

"A jövő azoké, akik hisznek álmaik szépségében" /Eleanor Roosevelt/

"Változtatnom kell, követnem kell az álmomat, egy álmot, amely gyerekesnek tűnik, nevetségesnek, megvalósíthatatlannak, amelyre mindig is vágytam, de nem volt bátorságom megvalósítani." /Paulo Coelho/
"Barátból és könyvből keveset gyűjts, de az mind jó legyen." /közmondás/

És néhány idézet, a kedvenc "filozófusomtól" Albert Einsteintől:
"Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat."
"A valóság csupán illúzió, bár nagyon kitartó."
"A képzelet sokkal fontosabb, mint a tudás. A tudás véges. A képzelet felöleli az egész világot."
"A történelem arra tanít meg bennünket, hogy az emberiség semmit sem tanul a történelemből."
"A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos."
"Isten ravasz, de sohasem rosszindulatú."

Címkefelhő

Margaret Thatcher, a Vaslady

A Vaslady

Mai bejegyzésemet az egyik legutóbb látott mozifilm ihlette, a Vaslady. Nagyon jó kis film volt és maga a főszereplő Meryl Streep volt, aki alakításáért Oscar-díjat is kapott... :)


Margaret Hilda Thatcher (Grantham1925október 13. – ) brit konzervatív politikus1975és 1990 között a Konzervatív Párt vezetője, 1979 és 1990 között az Egyesült Királyságminiszterelnöke volt, egyben az eddigi egyetlen nő, aki ezen tisztségeket betöltötte. Miniszterelnöksége alatt zajlott le a Falkland-szigeteki háború, amelynek sikere nagyban hozzájárult 1983-as újraválasztásához. 1984-ben járt Magyarországon is. A szovjetektőlkapta a „Vaslady” becenevet, melyet büszkén vett tudomásul. Hevesen ellenezte és napjainkban is ellenzi Nagy-Britannia EU-tagságát. Ellentmondást nem tűrő személyisége miatt 1990-re népszerűsége annyira lecsökkent, hogy kénytelen volt lemondani.

Életrajz

Thatcher 1925október 13-án született az angliai Granthamben (Lincolnshire), Margaret Hilda Roberts néven. Édesapja Alfred Roberts egy vegyesbolt tulajdonosa volt a városban, édesanyja Beatrice Roberts (született: Beatrice Stephenson). Metodistakeresztény vallású.

A középiskola elvégzése után 1944-ben vegyésznek kezdett tanulni Oxfordban1946-ban elnöke lett az Oxfordi Egyetem Konzervatív Egyesületének. Egyetemi tanulmányai végeztével kutatóként dolgozott különböző brit élelmiszeripari cégeknél.

Versenybe szállt az 1950-es és 1951-es választások alkalmával. Eközben ismerkedett meg Denis Thatcherrel, a gazdag üzletemberrel, akihez 1951-ben férjhez is ment. Végül az 1959-es választások során jutott be a Parlament alsó házába.

Az 1970-es választások után a konzervatívok alakíthattak kormányt, amelyben Thatcher az oktatási miniszteri posztot töltötte be Edward Heath kormányában. 1974-ben a konzervatívok elvesztették a választásokat. 1975-ben indult a Konzervatív Párt elnöki posztjáért, ő volt Heath egyetlen komoly kihívója. A választást kisebb meglepetésre február 11-én meg is nyerte.

A hetvenes évek második felétől egyre inkább megerősödött az a meggyőződése, hogy Nagy-Britanniának radikálisan meg kellene változtatnia politikáját, hogy olyan szabad magánvállalkozások jöjjenek létre, melyeknek működésébe nem szólhat bele sem az állam, sem pedig a szakszervezetek. Az 1978-79-es sztrájkhullámok alatt politikájának népszerűsége annyira megnőtt, hogy 1979-ben megnyerte a parlamenti választásokat is. A kampányban Thatcher üzenete az volt, hogy a Munkáspárt az állami beavatkozások pártja és hogy a szakszervezetek túszává vált.

Így 1979-ben ismét a konzervatívok alakíthattak kormányt, és május 4-én Thatcher lett az első női brit miniszterelnök.

1984-ben ír terroristák merényletet követtek el ellene, de neki sikerült elmenekülnie. 11 évig volt miniszterelnök. 1990-ben visszavonult. /Forrás/

1929. február 11. A lateráni egyezmény megkötése

„Olaszország elismeri a Szentszék Vatikán feletti teljes tulajdonjogát, kizárólagos és teljes hatalmát, illetve fennhatóságát összes járulékával és alapítványával együtt, úgy, ahogy az ma is fennáll, megteremtve ezzel Vatikánvárost azon különleges célokra, és feltételek mellett, melyek az Egyezményben foglaltatnak.”

(Részlet a lateráni egyezményből)


1929. február 11-én kötötte meg Benito Mussolini és Pietro Gasparri, XII. Pius pápa bíboros államtitkára a lateráni egyezményt, mely majdnem hat évtized után rendezte a Szentszék és az egységes olasz állam viszonyát.

A Pápai Állam Kis Pipin frank uralkodó (ur. 741-768) adományának köszönhetően a középkortól fogva Latiumtól egészen Romagnáig, a Pó torkolatáig terjedt, az olasz egyesítés nagy műve azonban az egyházfő birtokainak csorbulását eredményezte. Olaszország születése után, 1861-től a pápa hatalma már csak Róma környékére terjedt ki, miután pedig a francia védnökség – a poroszokkal vívott háború folytán – megszűnt, II. Viktor Emánuel király (ur. 1849-1878) csapatai az Örök Városba is bevonultak. A pápák ugyanakkor a fennálló helyzetet nem ismerték el, magukat a „Vatikán foglyának” nyilvánították, és bezárkóztak abba a palotakomplexumba, ami napjainkban az Egyházi Állam magját képezi. Bár az olasz kormány 1870 után tekintélyes kárpótlást ajánlott fel az egyházfő számára, a Szentszék ezt nem volt hajlandó elfogadni. A tárgyalások csak az 1920-as évek második felében kezdődtek újra, XI. Pius engedékeny magatartására pedig éppen a válságos anyagi helyzet szolgáltatott okot; a Mussolini-féle fasiszta vezetéssel folytatott alkudozásokat egyébként Eugenio Pacelli bíboros, a későbbi XII. Pius pápa vezette.

A hároméves alkudozás eredményeként 1929. február 11-én megszületett a lateráni egyezmény, melyet III. Viktor Emánuel (ur. 1900-1946) nevében a Duce, Benito Mussolini, az egyházfő képviseletében pedig Pietro Gasparri bíboros államtitkár írt alá. A szerződés három részből állt: egy politikai és egy gazdasági egyezményt, illetve egy konkordátumot tartalmazott. Az első cikkelyek elismerték a Vatikán szuverenitását és a szabad pápaválasztást, ugyanakkor Rómát Olaszország fővárosának nyilvánították, tehát sikeresen megoldották az országegyesítés óta húzódó úgynevezett „római kérdést.” A lateráni egyezmény emellett részletesen felsorolta, hogy a Vatikánon kívül mely birtokok, illetve épületek maradtak az Egyházi Állam birtokában: az olasz fél a pápa tulajdonjogát 23 római ingatlan – zömében templomok, paloták, illetve az egyház kezében lévő médiumok, például a Vatikáni Rádió épülete – felett ismerte el, a fontosabb birtokok közül pedig meg kell még említenünk a Castel Gandolfó-i nyári palotát és a főváros katakombáit is. A független Egyházi Állam a szerződésben semlegességet vállalt a nemzetközi kérdésekben, Olaszország pedig „cserében” államvallásának ismerte el a katolicizmust.

A lateráni egyezmény értelmében a pápa 750 millió lírát, illetve 1 milliárd líra értékű államkötvényt kapott kárpótlásul Olaszországtól, ami ugyan kedvezőtlenebb volt az 1871-es ajánlatnál, XII. Pius azonban semmilyen pénzösszegért nem volt hajlandó feláldozni a Vatikán teljes szuverenitását. 1929. február 11-től ez a státus hivatalos elismerést nyert, a szerződés harmadik része, a konkordátum pedig részletesen szabályozta a Szentszék és az olasz állam kapcsolatát. Ennek értelmében Mussolini – illetve hivatalosan III. Viktor Emánuel – garantálta az Egyházi Állam védelmét, engedélyezte a szabad istentiszteleteket, eltörölte a korábban hozott egyházellenes törvényeket és a Szentszék kizárólagos befolyása alá rendelte a házassági ügyeket. A Duce ahhoz is hozzájárult, hogy az iskolákban kötelezővé tegyék a katolikus hitoktatást, ezzel együtt viszont a lateráni egyezmény megtiltotta a papok politikai szerepvállalását és párttagságát, illetve szigorú kritériumokat állított az Olaszországban kinevezett klerikusokkal kapcsolatban.

A Mussolini és Gasparri között köttetett lateráni egyezmény tehát véget vetett a Risorgimentót követő zűrzavaros állapotoknak, és úgy rendezte az Egyházi Állam állapotát, hogy az az olasz vezetés és a pápa számára is megfeleljen. A fasiszta kormányzat és a Vatikán között a későbbiekben csak egy alkalommal támadt vita a lateráni egyezmény miatt: XII. Pius pápa az 1938. évi zsidótörvények kihirdetését követően fejezte ki tiltakozását, ugyanis a zsidók és nem zsidók házasságának tilalmára vonatkozó jogszabállyal Olaszország megsértette a konkordátum egyik legfőbb pontját. Annak dacára tehát, hogy ez a szerződés „viharos időkben”, a fasizmus éveiben született meg, a kompromisszum később kiállta az idő próbáját: a paktumot az 1947. évi köztársasági alkotmány is megerősítette, így a lateráni egyezmény az 1984. évi módosítások – például a katolicizmus államvallási státusának megszüntetése – ellenére máig meghatározza az Egyházi Állam jogi helyzetét. /forrás/

Gyémántjubileumot ül Erzsébet királynő

Isten kegyelméből Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága és más birtokok és területek királynője, a Nemzetközösség feje és a hit védelmezője - napra pontosan ma hatvan éve, hogy II. Erzsébet királynő viseli a fenti címeket.

Bár a canterburyi érsek csak 1953. június 2-án helyezte Szent Eduárd koronáját a fiatal uralkodó fejére a londoni Westminster-apátságban, a királynő akkor már több mint egy éve ült Anglia trónján, ahol ugyanolyan hirtelen - bár természetesen nem annyira váratlanul - találta magát, mint másfél évtizeddel korábban édesapja, néhai VI. György király.

A történelem szinte valószínűtlenül furcsa csavarának eredménye csupán, hogy Erzsébet Alexandra Mária - ahogy az 1926. április 21-én, hajnali háromnegyed háromkor világra jött leánygyermeket anyakönyvezték - ül most Anglia trónján. Apjának bátyja, VIII. Eduárd ugyanis 327 napi uralkodás után, a koronázást meg sem várva úgy döntött, hogy inkább a szívére hallgat, és egy kétszeresen elvált amerikai hölgy, Wallis Simpson oldalán távozott a trónról.

Öccse, a magának való, zárkózott, súlyos beszédhibákkal küszködő, uralkodói szerepre egyáltalán nem törő Albert yorki herceg - a családon belül csak "Bertie" - Eduárd zűrös távozása után, szinte teljesen készületlenül volt kénytelen egyik napról a másikra Anglia trónjára ülni. Az új királyban, aki a VI. György nevet vette fel, valójában felesége, a 2002-ben, 101 éves korában elhunyt Erzsébet anyakirálynő tartotta a lelket, amíg lehetett. Nem sokáig lehetett: György király - bár népe nemzeti hősként tisztelte - a rároskadt felelősség, és főképp a háborús évek megpróbáltatásainak súlya alatt korán összeroppant, és 1952. február 6-án, alig 57 évesen elhunyt.

Halálának pillanata óta idősebbik leánya, az idén 86 esztendős II. Erzsébet királynő az Egyesült Királyság uralkodója. Az akkor 26 esztendős hercegnőt Kenyában érte atyja halálhíre. A hercegnőből királynővé lett Erzsébet természetesen azonnal hazaindult, és - üknagymamája, Viktória királynő óta az első női uralkodóként - átvette az akkor még mindig háborús sebeit gyógyítgató, kiterjedt jegyrendszer szorításában élő szomorú Anglia államfői tisztségét.

II. Erzsébet királynő a nyugati világ legidősebb és leghosszabb ideje regnáló uralkodója, és az európai történelem legrégebbi, ma is létező monarchiájának élén áll. A brit uralkodó az összesen 54 tagállamot számláló, zömmel az egykori brit gyarmatokból álló, önkéntes szerveződésű Nemzetközösség országai közül - az Egyesült Királyság mellett - tizenötnek szintén az alkotmányosan elismert államfője, köztük olyan parányoknak, mint Tuvalu, és olyan földrésznyi országoknak, mint Kanada és Ausztrália.

II. Erzsébet királynő uralkodása alatt ezekben az országokban eddig összesen 152 miniszterelnök szolgált. Szűkebb hazájában, Nagy-Britanniában jelenleg a tizenkettedik kormányfőjénél tart; az első Winston Churchill, a háborús győző volt. Erzsébet a negyvenedik uralkodó az angol trónon azóta, hogy azt Hódító Vilmos 1066-ban megszerezte, de csak az ötödik olyan, aki több mint fél évszázadot töltött ezen a trónon.

Az uralkodás nagy-britanniai hosszúsági rekordját azonban az 1901-ben, 82 évesen elhunyt Viktória királynő tartja, 63 évvel, hét hónappal és három nappal. II. Erzsébet királynőnek tehát valamivel több mint három és fél évet kell még uralkodnia az üknagymama rekordjának megdöntéséhez, ehhez pedig az szükséges, hogy 2015. szeptember 10-én, 90. életévében is még ő üljön az Egyesült Királyság trónján.

Mindazonáltal az uralkodóként eddig eltöltött 60 esztendő sem a felhőtlen nyugalom és boldogság jegyében telt. "Annus horribilis" - borzalmas év, mondta ki például 1992-re a királynő könnyek között az azóta szállóigévé vált minősítést. Akkor vált nyilvánvalóvá ugyanis, hogy legidősebb fia, Károly trónörökös és Diana hercegnő egészen addig legújabb kori tündérmesének beállított házassága romba dőlt; különköltözésüket John Major miniszterelnök jelentette be az alsóházban.

Akkor vált el a királynő leánya, Anna hercegnő, abban az évben járták be a világsajtót a másodszülött fiú, András yorki herceg félpucér feleségéről, Sarah Fergusonról készült, súlyosan kompromittáló lesipuskás fotók - a hercegnő lábujjait a marokkói fövenyen csókolgató úr sajnos nem az azóta elvált hites férj volt -, és akkor emésztették el a lángok az első számú uralkodói rezidencia, a windsori kastély jelentős részét.

Az igazi "annus horribilis" azonban 1997 volt, Diana hercegnő - az elsőszülött fiú, Károly trónörökös felesége - világszerte sokkot okozó párizsi autókatasztrófájának éve. Az udvari krónikások jórészt egyetértenek abban, hogy Diana halála és az azt megelőző házasságtörési, majd válási botránysorozat az utóbbi évszázad egyik legnagyobb megrázkódtatása volt a brit monarchia életében, talán nagyobb, mint VIII. Eduárd lemondása a trónról.

Mindezen megpróbáltatások közepette II. Erzsébet - kifelé mutatott - szoborszerű nyugalommal és szilárdsággal tartotta egyben a monarchiát, bár ezt a személyes tartást a sajtó és az alattvalók sokszor ridegségként érzékelték; így volt ez például a Diana halálát követő példátlan társadalmi felindulás idején is.

Államfői képességeiről, globális diplomáciai szerepéről és diszkréciójáról azonban mindenki csak felsőfokú jelzőkkel beszél. Az általános megbecsülést és közbizalmat jól érzékeltette kettővel ezelőtti miniszterelnöke, Tony Blair egy sokat idézett megjegyzése is. Blair - az első olyan brit kormányfő, aki II. Erzsébet trónra lépése után született - egy ízben megvallotta: életében két olyan ember van, akinek bármit elmondhat kabinetbeli kollégáiról, az egyik a felesége, a másik a királynő. /forrás/