1. A Római Birodalom munkaerő szükségletének tekintélyes hányadát a rabszolgák adták, amelyek száma az i.e. 1. századra elérte Itália lakosságának harminc-negyven százalékát

2. Egy tehetősebb római polgár 500, egy római császár akár 20 ezer rabszolga felett is rendelkezhetett.

3. A római hadsereg volt a legfőbb rabszolga-beszállító. Egyes hadjáratok alkalmával akár több tízezer fogoly is elkelhetett a rabszolgapiacokon.

4. A kereskedő nem árult zsákbamacskát: a rabszolgákat általában csupaszon adták-vették, mivel így könnyebb volt felmérni testi adottságaikat.

5. A rabszolga-kereskedő hat hónapon belül köteles volt visszavenni az eladott rabszolgát, ha azon a vásárlás időpontjában nem jelzett testi vagy szellemi fogyatékosság jelei mutatkoztak.

6. A szakácsmesterség magas fokán lévő rabszolgák rendkívül nagy áron cseréltek gazdát.

7. A szökött rabszolgák felkutatását profi „fejvadászokra” bízták. Az elfogott szökevények homlokára betűket égettek: FUG (fugitivus), azaz szökevény.

8. A római rabszolgaság nem faji alapú volt, a rabszolgák tömegei, tekintet nélkül etnikai hovatartozásukra, a Róma által meghódított területekről kerültek ki.

9. A római törvények lehetővé tették, hogy a nehéz anyagi helyzetbe került családfő rabszolgának adja gyermekeit.

10. A rabszolgákat hivatalos szertartás keretében egy bíró jelenlétében szabadították fel, majd egy felszabadulásukat szimbolizáló nemezkalapot nyújtottak át nekik.