Hisztorianusz blogja

Historia est magistra vitae... "A legjava annak, amit a történelemnek köszönhetünk, az a lelkesedés, melyet ébreszt." /Goethe/

Feedek
Megosztás
Kedvenc zenéim


Bemutatkozás

Kedves ide látogató idegen/ismerős!
Először is remélem örömöd leled a blogomban, és talán remélhetem, hogy újra erre tévedsz, ha unatkozol... ;)
A blog jelmondata: Historia est magistra vitae...azaz a történelem az élet tanítómestere, de nem csak ennyi, több ennél, a történelem, ami mindannyiunkat láthatatlan szálként kapcsol össze.
Annak az embernek nem lehet jelene, jövője, akinek nincs múltja...ebben a blogban tehát a múlttal, a történelemmel foglalkozunk, hogy megismerjük a múltunkat...:)
*Ha esetleg hibát vétenék bejegyzéseimben előre is elnézést kérek, de nem vagyok történész, még bölcsész hallgató sem, csupán egy diáklány, akinek nagy-nagy szerelme a történelem... <3 :)""

Hisztorianusz

Kedvenc idézeteim

"A jövő azoké, akik hisznek álmaik szépségében" /Eleanor Roosevelt/

"Változtatnom kell, követnem kell az álmomat, egy álmot, amely gyerekesnek tűnik, nevetségesnek, megvalósíthatatlannak, amelyre mindig is vágytam, de nem volt bátorságom megvalósítani." /Paulo Coelho/
"Barátból és könyvből keveset gyűjts, de az mind jó legyen." /közmondás/

És néhány idézet, a kedvenc "filozófusomtól" Albert Einsteintől:
"Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat."
"A valóság csupán illúzió, bár nagyon kitartó."
"A képzelet sokkal fontosabb, mint a tudás. A tudás véges. A képzelet felöleli az egész világot."
"A történelem arra tanít meg bennünket, hogy az emberiség semmit sem tanul a történelemből."
"A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos."
"Isten ravasz, de sohasem rosszindulatú."

Címkefelhő

Az ENSZ-re sózta London Palesztinát 3/3

Főpróba előtt az ENSZ

„Harcolni fogunk a britekkel Hitler ellen, mintha a Fehér könyv nem is létezne, és harcolunk a Fehér könyv ellen, mintha Hitler nem létezne” – mondta David Ben Gurion, a Zsidó Ügynökség elnöke, Izrael állam első miniszterelnöke a második világháború kitörésekor a zsidókhoz intézett, sokat citált felhívásában. Ben Gurion intelme termékeny talajra hullott a mérsékeltek között, azonban a radikálisok közül egyesek a németekkel és az olaszokkal igyekeztek szövetségre lépni. Nagy-Britannia közben az egész Európára kiterjedő zsidó pogromok és a haláltáborokban zajló tömeges megsemmisítések ellenére is akadályozta a zsidó bevándorlást, sorra fogták el a zsidó bevándorlókat szállító hajókat, utasaikat pedig internálták.

Palesztinában ekkor úgy tűnt, kezd elszabadulni a pokol. A szélsőséges Irgun és a Stern-csoport folytatta a brit létesítmények elleni erőszakos akciók sorozatát: a legnagyobb felháborodást a Dávid Király Szálloda 1946. július 22-i felrobbantása váltotta ki, amely során 91 személy – britek, arabok és zsidók – vesztette életét. Ernest Bevin brit külügyminiszter már 1945 novemberében a brit képviselőházban elmondott beszédében jelezte, hogy London egyedül képtelen megoldani a Palesztina-kérdést. Bevin kétnemzetiségű, brit gyámság alatt álló államban gondolkodott, amely elképzelést az arabok és a cionisták is keményen támadták.

Pedig Bevint pusztán a brit külpolitika rideg logikája vezérelte, amikor megpróbált egyensúlyozni az arabok és a zsidó állam megalapítására tett brit ígéret (Balfour-nyilatkozat) között. London tudta, hogy hamarosan elkerülhetetlen lesz India függetlenségének deklarálása, de úgy számolt, hogy a Szuezi-csatorna feletti ellenőrzés és az Öböl-beli brit olajérdekeltségek garantálása miatt továbbra is indokolt a közel-keleti brit jelenlét. Erre a jelenlétre Palesztina látszott a legalkalmasabbnak, miután döntöttek arról, hogy Egyiptomból kivonják a brit egységeket.

A britek végül átvágták a gordiuszi csomót, és a Palesztina-kérdést az Egyesült Nemzetek Szövetségének hatáskörébe utalták, beismerve ezzel korábbi politikájuk kudarcát. Az ügy 1947 májusában került az ENSZ Közgyűlés rendkívüli ülésének napirendjére, ami a világszervezet első igazi főpróbájának számított. A nemzetközi hangulat a felosztás mellett volt; érdekesség, hogy nem csupán az Egyesült Államok támogatta a zsidók törekvését, hanem a hidegháborús rivális, a Szovjetunió küldötte, Andrej Gromiko is.

Az ENSZ Közgyűlés által létrehozott különleges bizottság (United Nations Special Committee of Palestine) egyhangúlag elfogadta a Palesztina függetlenségére vonatkozó tervet. Ennek értelmében létrejön egy zsidó és egy arab állam, valamint egy nemzetközi övezet, amely Jeruzsálemet és környékét foglalja magába, az ENSZ égisze alatt. Az ENSZ felosztási terve a kezdetektől arab többségű zsidó állammal számolt, a terület pedig Palesztina területének 55 százalékát foglalta el.

A hosszú, feszült vitákkal terhes napok során a végső szavazást kétszer is elhalasztották; az ENSZ Közgyűlése végül 1947. november 29-én 33 igen és 13 nem szavazattal, tíz tartózkodás mellett elfogadta a 181. számú határozatot Palesztina felosztásáról. A döntés jelentősége hatalmas: a 181. számú határozat képezi ugyanis Izrael nemzetközi legitimációját, s ennek volt köszönhető, hogy 1948. május 14-én a tel-avivi múzeumban kikiáltották a zsidó államot.

Forrás: http://mult-kor.hu/20121129_az_enszre_sozta_london_palesztinat?pIdx=3

Az ENSZ-re sózta London Palesztinát 3/2

Meghasonul London

A Palesztinába történő zsidó bevándorlás sajátos ellentmondásos hatást fejtett ki: egyfelől elősegítette a brit imperialista törekvések viszonylag alacsony költségű megvalósítását, másfelől az általa kiváltott arab fegyveres akciók, arab-zsidó összecsapások aláaknázták a palesztinai brit jelenlétet. Az 1930 végén közzétett második Fehér könyv egyértelműen az arabok irányába mozdult el, amikor kijelentették: ameddig az arabok között munkanélküliség van, nem szabad engedélyezni a zsidó bevándorlást. A zsidóságot hátrányosan érintő intézkedések miatt a cionisták nagy nyomás alá helyezték a MacDonald-adminisztrációt, mire London visszakozott, s újra az első Fehér könyvben foglalt „gazdasági befogadóképesség” mellett tett hitet.

A harmincas években folytatódott a zsidók bevándorlása: a csúcsot 1934 és 1935 jelentette 42, illetve 61 ezer bevándorlóval, aminek következtében a zsidóság összlétszáma 384 ezerre növekedett (ez Palesztina 30 százaléka volt), majd 1939-ben elérte az 500 ezret. 1936-ban újabb arab felkelés robbant ki, amely három évig tartott, s több százan hunytak el a fegyveres harcokban. A britek ekkor újabb vizsgálóbizottságot küldtek ki a térségbe Lord Robert Peel vezetésével. A zsidó bevándorlást korlátozó, Peel által összeállított jelentés volt az első, amely előállt a kétállamos (arab és izraeli) megoldással, ugyanakkor Jeruzsálem felett meghagyta volna a brit ellenőrzést.

A zsidók ezt még elfogadták volna, de az arabok – akik egész Palesztinát az „arab haza” részének tekintették – össztűz alá vették a kiújuló harcok miatt végül meghiúsult tervet. Ezt követően a britek Palesztina-politikájának középpontjában egyértelműen a zsidó bevándorlás radikális (évente tízezer főben megállapított) korlátozása állt. A sorrendben harmadik, 1939-ben kiadott Fehér könyv visszatért az egyállamos megoldáshoz, mivel a britek belátták, hogy az araboknak korábban megígért garanciákkal szembemenne, ha a mandátumterületen egy zsidó államot is kikiáltanának.

Forrás: http://mult-kor.hu/20121129_az_enszre_sozta_london_palesztinat?pIdx=2

Az ENSZ-re sózta London Palesztinát 3/1

Saját tehetetlenségét ismerte el Nagy-Britannia azzal, hogy az ENSZ-re hagyta a korábban saját felségterületének számító Palesztina megoldhatatlannak tűnő helyzetének rendezését. 65 éve, 1947. november 29-én döntötték el a világszervezet közgyűlésén, hogy az angol mandátumterületet egy arab és egy zsidó államra osztják.

A briteké a mandátum

Az első világháború után az olaszországi San Renóban tartott 1920-as konferencián több világpolitikai esemény is zajlott egy időben: egyrészt az utolsó szöget is beverték Európa beteg embere, a meghódított területeitől megfosztott Törökország koporsójába, másrészt ekkor szilárdult meg a népszövetségi mandátumrendszer. A közel-keleti államokat úgynevezett mandátumterületekre osztották: Franciaország megkapta Szíriát és Libanont, Nagy-Britannia Mezopotámiát (a későbbi Irakot), Palesztinát pedig közvetlenül a Népszövetség alá rendelték.

Április 24-én Nagy-Britannia, Franciaország beleegyezésével, a Palesztina fölötti protektorátust ellátó egyedüli hatalommá lépett elő. A Népszövetség Palesztina-statútumában meghatározza Nagy-Britannia feladatait: „London lesz felelős azért, hogy az országban olyan politikai, közigazgatási és gazdasági körülményekről gondoskodjék, amelyek biztosítják egy zsidó nemzeti otthon létrehozását.”

A brit kormány, még mielőtt a mandátum június 1-jén jogerősen életbe lépett volna, leváltotta Palesztina katonai kormányzóját, és sir Herbert Samuelt nevezte ki polgári főbiztossá. Július 20-án Szíriába francia csapatok vonultak be, s megdöntötték a március 7-én a Szíriai Egyesült Királyság uralkodójává választott Fejszált, aki Nagy-Britannia szövetségese volt. Fejszál végérvényesen lemondott a trónról, majd 1921-ben Irak királya lett.

Miután Winston Churchill brit gyarmatügyi miniszter Palesztina Jordán folyótól keletre eső részét (Transzjordánia) „ideiglenesen" felajánlotta Fejszál testvérének, Abdullahnak, a későbbi háborús kormányfő újabb, a cionisták által bírált lépést tett. 1922-ben kiadta az első Fehér Könyvet, amely első ízben hivatkozik arra, hogy a zsidó bevándorlást korlátok közé kell szorítani. A britek évtizedeken át semmi mást nem tettek, csak megpróbáltak egyensúlyozni a cionisták és az arabok között – írjaEgyüttélésre ítélve. Zsidók és palesztinok küzdelme a Szentföldért című könyvében Rostoványi Zsolt, hozzátéve, hogy ebből azonban a kisszámú zsidó bevándorlás miatt eleinte semmi nem látszott.

 

Forrás:  http://mult-kor.hu/20121129_az_enszre_sozta_london_palesztinat