Jeanne d'Arc, avagy Szent Johanna Franciaország egyik legismertebb történelmi személyisége. Nevéhez olyan haditett fűződik, melynek eredményeként hazája megnyerte azt a háborút, amelynek korábban szinte minden jelentős ütközetét elvesztette az angolokkal szemben. Jeanne d'Arc 1412 körül született. Parasztlány volt, aki semmiféle katonai képzést nem kapott (a kor szellemében nem is kaphatott), ám már gyermekként látomásai voltak és angyalok hangját hallotta. Miután 1422-ben előbb V. Henrik angol, majd néhány hét múlva VI. Károly francia király is meghalt, zűrzavaros helyzet alakult ki. VI. Károly kitagadott fia, a dauphin magának követelte a francia trónt. A kiskorú VI. Henrik nevében kormányzó Bedford hercege, V. Henrik fivére több győzelmet aratott a franciák felett, s úgy tűnt, joggal bízhat burgundi szövetségeseiben. Az angolok 1428-ban ostromzár alá vették Orléans városát, melynek eleste megpecsételte volna a franciák sorsát. Jeanne ekkor lépett a történelem színpadára. Utólag nézve az eseményeket, tökéletesnek nevezhetjük az időzítést. A megroppanni látszó franciáknak igazából nem is hadvezér kellett, hanem olyan valaki, aki a hit erejével bátorságot önthet szívükbe. A kor vallásos érzületét vizsgálva nem csoda, ha egy férfiruhát öltött fiatal leány – aki elmondása szerint isteni hangokat hallva győződött meg arról, hogy neki olyan küldetése van, amihez az Úr támogatását is maga mögött tudja –, alkalmas volt erre a szerepre. 1429-ben Jeanne elérte, hogy fogadja őt a dauphin, aki katonákat is adott mellé. Rövid, ám intenzív katonai kiképzést kapott, megtanult stabilan ülni a lovon és lándzsát használni. Serege májusban végül felmentette az ostromlott Orléans városát. A sikert nagy mértékben elősegítette, hogy Jeanne fanatizálni tudta a katonákat. A győzelem várt hatása (ekkor még) elmaradt, a dauphin nem indult meg az angolok ellen, Jeanne viszont több győzelmet is aratott (Jargeau, Beaugency, Patay). Júliusban ott állt Reimsben a dauphin mellett, amikor azt VII. Károly néven királlyá koronázták. Jeanne ezt követően elhamarkodott ostromot intézett Párizs ellen. Sebesülésének híre lelohasztotta katonáit, s a királytól sem kapott megfelelő segítséget. Ezután már csak kisebb jelentőségű katonai vállalkozásai voltak. Amikor megtudta, hogy a burgundiak nem szövetkeznek a franciákkal, hanem Compiègne ostromát készítik elő, a város felé indult. Eltévedt a ködben, s fogságba esett. Bedford hercege kihasználta a kedvező lehetőséget, megvásárolta Jeanne-t Burgundia hercegétől, s a kor jogrendjével is ellentétes módon egyházi bíróság elé állíttatta.

Amint a per megmaradt okmányai mutatják, a kilenc hónapi nehéz fogságban kimerült Jeanne az egész eljárás alatt csodálatos válaszokat adott a teológiai szempontból magasan fölötte álló bíráinak. Csak kettőt idézünk a fennmaradt iratokból:

-- Ha egyszer a hangjaid azt mondták, hogy Isten megszabadítja Franciaországot, minek kellenek még katonák?

-- A katonák harcolnak, de Isten adja a győzelmet.

-- Azt tartod-e, hogy a kegyelem állapotában vagy?

-- Ha abban vagyok, bárcsak megmaradnék benne! Ha nem, bárcsak Isten visszavezérelne bele!

Röviddel az ítélet meghozatala előtt azonban halálfélelemtől meggyötörve, megadta a kívánt visszavonást, azaz ,,beismerte'', hogy képzelgések áldozata lett, ,,hangjai'' a sátán praktikái voltak. Az egyházi hatóság erre -- máglya helyett -- kenyéren és vízen töltendő életfogytiglani börtönre ítélte, s kötelezte, hogy vesse le férfiruháit. Kifejezetten megígérték neki, hogy ,,vallomása'' fejében az angolok börtönéből átviszik az egyháziba, de ezt nem tették meg. Megtagadták tőle a szentségeket is. Látomásaiban szentjei árulással vádolták, az angol őrség egy katonája molesztálni kezdte, mire újra felöltötte férfiruháit, amit notórius visszaesésnek minősítettek. (Meg kell jegyezni, hogy ruháit nem távolították el cellájából, nyilván arra várva és számítva, hogy a provokáció miatt előbb-utóbb újra felölti azokat.) Miután egy utolsó szentáldozást -- minden kísérő szertartás nélkül -- még engedélyeztek neki, 1431. május 30-án reggel az egyházi bíróság mint visszaeső eretneket kizárta az egyházból. Az angolok, akiket csöppet sem elégített ki az életfogytiglani ítélet, s mindenképp a ,,boszorkány'' halálát akarták, már nem is pazarolták az időt a világi bíróság ítélethozatalára (amely persze ugyanúgy határozott volna). Azonnal átadták Jeanne-t a hóhérnak. Kopaszra nyírt fejére papírsüveget húztak e felirattal: ,,Eretnek, szakadár, visszaeső bűnös, hitehagyó, bálványimádó.'' Kordéját 800 angol katona kísérte.

Jeanne az egész úton áhítattal imádkozott. A korabeli feljegyzések leírják, hogy mindenki sírt körülötte. Mielőtt a kordé a vesztőhelyre ért volna, odarohant egy pap, és rimánkodva könyörgött a szűz bocsánatáért: ő volt a per egyik hamis tanúja, Jeanne sorsának megpecsételője.

Rouen régi piacterére érve az elítélt letérdelt, mindenkitől bocsánatot kért (bíráitól és elítélőitől is), és hangosan ajánlotta lelkét Istennek, a Szent Szűznek, Szent Mihálynak, Szent Katalinnak és Margitnak. Feszületet kért. Egy angol katona két gallyat kötött össze, amit Jeanne a keblébe rejtett, ez végig vele volt.

Amikor a máglyát meggyújtották, nagy szóval fölkiáltott: ,,Jézus! Jézus!'' -- Ez volt az utolsó szó is, amit hallani lehetett ajkairól: ,,Jézus!'' A hóhér rendesen sűrű, fojtó füstöt támasztott, mielőtt a láng elérte a máglya tetejét, hogy ezzel megrövidítse az elítélt szenvedését. A roueni hóhér eszét azonban megzavarta a sok csoda, amit Jeanne-ról -- a boszorkányról és a szentről -- beszéltek, és nem is férhetett eléggé a máglyához, mert túl magasra építették. S bár a hóhér igazán nem könnyen indulhatott részvétre, azt vallotta, hogy a szűznek túlságosan keserves halállal kellett meghalnia. A tömeg föloszlásakor az angol katonák között is elhangzottak ilyen megjegyzések: ,,Az Úr vértanúja volt, szentet égettek el!''

Hamvait a Szajnába szórták, nehogy valaki boszorkányságra vagy más gonosz célra használja.

Huszonöt évnek kellett eltelnie, míg az angolok végleges kiűzése után VII. Károly francia király Jeanne családjának kérésére jóvátételi eljárást indított meg. Sokan életben voltak az egykori tanúk közül, és nem egy elítélője ismerte el, hogy Jeanne cselekedeteit Isten Lelkének sugallatai vezették.

1909. április 11-én boldoggá, 1920. május 16-án szentté avatták. 1944. május 13-án XII. Pius Franciaország második patrónájának nyilvánította.

Forrás: (1) (2)