Hisztorianusz blogja

Historia est magistra vitae... "A legjava annak, amit a történelemnek köszönhetünk, az a lelkesedés, melyet ébreszt." /Goethe/

Feedek
Megosztás
Kedvenc zenéim


Bemutatkozás

Kedves ide látogató idegen/ismerős!
Először is remélem örömöd leled a blogomban, és talán remélhetem, hogy újra erre tévedsz, ha unatkozol... ;)
A blog jelmondata: Historia est magistra vitae...azaz a történelem az élet tanítómestere, de nem csak ennyi, több ennél, a történelem, ami mindannyiunkat láthatatlan szálként kapcsol össze.
Annak az embernek nem lehet jelene, jövője, akinek nincs múltja...ebben a blogban tehát a múlttal, a történelemmel foglalkozunk, hogy megismerjük a múltunkat...:)
*Ha esetleg hibát vétenék bejegyzéseimben előre is elnézést kérek, de nem vagyok történész, még bölcsész hallgató sem, csupán egy diáklány, akinek nagy-nagy szerelme a történelem... <3 :)""

Hisztorianusz

Kedvenc idézeteim

"A jövő azoké, akik hisznek álmaik szépségében" /Eleanor Roosevelt/

"Változtatnom kell, követnem kell az álmomat, egy álmot, amely gyerekesnek tűnik, nevetségesnek, megvalósíthatatlannak, amelyre mindig is vágytam, de nem volt bátorságom megvalósítani." /Paulo Coelho/
"Barátból és könyvből keveset gyűjts, de az mind jó legyen." /közmondás/

És néhány idézet, a kedvenc "filozófusomtól" Albert Einsteintől:
"Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat."
"A valóság csupán illúzió, bár nagyon kitartó."
"A képzelet sokkal fontosabb, mint a tudás. A tudás véges. A képzelet felöleli az egész világot."
"A történelem arra tanít meg bennünket, hogy az emberiség semmit sem tanul a történelemből."
"A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos."
"Isten ravasz, de sohasem rosszindulatú."

Címkefelhő

Makovecz Imre 56-ról

A nem régiben elhunyt Makovecz Imre nyilatkozata 1956-ról (2005)

A Kossuth-díjas építész 1956-ban harmadéves építészmérnök-hallgató volt a budapesti műszaki egyetemen. A Heti Válaszban megjelent interjúban arról beszélt, hogyan élte meg az eseményeket a forradalom egyik tűzfészkeként emlegetett intézményben?

- A műegyetemen reggel még senki nem tudott semmit, és senki nem gondolt semmire. Vittük a cuccunkat, a táskát, a tízórait, amit anyu csomagolt. Délelőtt elterjedt, hogy nagygyűlés lesz, merthogy az egyetemistáknak követeléseik lennének. Egyre nagyobb izgalom lett úrrá az embereken. A délutáni nagygyűlésre zsúfolásig megtelt az aula. Egyetlen ember volt, aki könyörgött, hogy ne menjünk ki az utcára. Marián őrnagy, a honvédelmi tanszék katonája, aki nagyszerű ember volt, és tudnia kellett, hogy miért mondja ezt. De minket mindannyiunkat, a drága jó Mariánnal együtt elsodortak az események.

(...)

- Amikor jöttek a megtorlások, nem aggódott?

- Az ember arra gondol, hogy megússza. Ezenkívül van egy titka az egésznek. Minden vizsgálati fogság és minden kihallgatás öt percen belül veréssel folytatódik. Aki már az elején bevizel a veréstől, az olyat is bevallhat, amit el sem követett. Aki viszont kitart az álláspontja mellett, kibírja a megpróbáltatásokat, az megúszhatja. Aki tagad, azt nagyon nehéz halálra ítélni.

- Évtizedekkel később nem a halottaknak állított emlékművet, hanem azoknak, akiket nem öltek meg, de az életüket a múlt rendszerben tönkretették.

- Egy idős asszony keresett meg Pécsről a kilencvenes évek elején, s azt mondta, ha hajlandó vagyok egy ilyen emlékművet megépíteni, akkor rám hagyja a házát. Mondtam neki, hogy a házat nem fogadhatom el, de megcsinálom az emlékművet. Egy betonkockát építettem, ami dróttal van lezárva, abban van egy ülő alak, fogja a fejét, néz a semmibe, előtte tükör. Aki odaáll az emlékmű vasrácsos ajtajába, és benéz, a tükörben magát látja a rács mögött...

AZ INTERJÚ TELJES TERJEDELMÉBEN A HETI VÁLASZ NYOMTATOTT LAPSZÁMÁBAN (5. évfolyam 42. szám, 2005.10.20.) A 21-23. OLDALON OLVASHATÓ.

Elhunyt Makovecz Imre építész

Életének 76. évében kedden elhunyt Makovecz Imre nemzetközi hírű építész, a magyar organikus építészet Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett stílusteremtő alakja - tudatta a család az MTI-vel.

Makovecz Imre 1935. november 20-án Budapesten született, de élete első tíz évében sok időt töltött apja szülőfalujában, a zalai Nagykapornakon, itt ismerte meg a paraszti életforma ritmusát, ízeit, mértékeit, rítusait. Huszonegy éves volt az 1956-os forradalom idején, amely életének meghatározó élményévé vált.

A Budapesti Műszaki Egyetemen 1959-ben építészmérnöki, majd 1962-ben az Iparművészeti Főiskolán építőművészi diplomát szerzett, 1959-től állami tervezővállalatoknál dolgozott. Néhány kollégájával az elsorvadásra ítélt falvakban kulturális egyesületeket szervezett, a sorozatos "betartások", adminisztratív gátak ellenére fiatal építészek lelkes csoportjával sikerült olcsó helyi anyagokból szinte pénz nélkül újjáépíteniük számos közösségi épületet.

Sárospatakon emberléptékű, a panelnél jóval olcsóbb lakóházakat is kezdtek építeni, az általa tervezett művelődési házat az év tíz legérdekesebb alkotása közé rangsorolta az építészek nemzetközi szövetsége. Állását mégis el kellett hagynia, a tervezési díjat sem kapta meg, ezután önkéntes száműzetésbe vonult. 1977 és 1981 között a Pilisi Parkerdő Gazdaság főépítésze volt, majd 1981-ben a Makona Tervező Kisszövetkezet (1991-től Makona Kft.) vezetője lett, a céget 2010 elején kényszerült bezárni.

Első figyelemreméltó munkája a paksi templom: a karcsú, tűhegyes csúcsban végződő tetőzetű, ívelt kapubejáratú épület országos hírnevet hozott számára. Hasonlóan turistalátványosság és stílusának karakteres hordozója a siófoki evangélikus templom, míg a Farkasréti temető ravatalozójának belső tere egy emberi mellkast modellez. Több mint tíz évig dolgozott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem középkori hangulatot keltő piliscsabai épületegyüttesén, jellegzetes stílusjegyeit hordozza újabb munkái közül a makói Hagymaház és az egri uszoda.

Talán legismertebb műve az 1992-es sevillai világkiállításra tervezett magyar pavilon. A templomhoz is hasonlítható héttornyos épület bárkaszerűen bordázott fa tetőzetrendszere különleges látványt nyújtott, akárcsak a földszint üvegpadlója alá nyúló, így gyökérzetét is megmutató csupasz tölgyfa. A csónakforma az Újvilágot 500 éve felfedező Kolumbusz emlékét, a tornyokba zárt harangok a nándorfehérvári diadalt idézték meg. E művéért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt a Csillaggal kitüntetést.

Makovecz Imre száznál több különböző funkciójú, jellegzetes épületet alkotott. A fát nem díszítőelemként, hanem szerkezetként használta, művei környezetükbe illenek, emberbarát, természetes anyagok felhasználásával készültek. Szerinte az épületnek úgy kell kinéznie, mintha az alja a földből nőtt volna ki és a teteje az égből esett volna le rá. Szándéka az volt, hogy egylényegűvé váljon az épület a környezettel, szervesen illeszkedjen a tájba. Emberközpontú, "látó" házainak szemük van (két ablak vagy ajtó), amivel a "belső lényeget" kívánja kifejezni, azt, hogy az épület lény.

1987-től tanára volt a Nemzetközi Építészeti Akadémiának, 1992-ben az akkor megalakult Magyar Művészeti Akadémia elnökévé választották, tanított a Budapesti Műszaki Egyetemen és az Iparművészeti Főiskolán.

Munkássága elismeréseként 1969-ben a legrangosabb építőművészeti szakmai díjjal, az Ybl-díjjal, 1990-ben Kossuth-díjjal, 1996-ban Magyar Örökség Díjjal tüntették ki. 2001-ben megkapta a Corvin-láncot, 2003-ban a Prima Primissima díjat. 2008-ban Teleki Pál-érdemérmet kapott, 2009-ben Főépítészi Életműdíjjal tüntették ki. 2010-ben Zala megye, 2011 júniusában Budapest díszpolgárává választották. 2011. szeptember 10-én még átvette a Szent István-díjat az esztergomi Vármúzeum Korona-termében.

Makovecz Imre konzervatív közéleti személyiségként is ismert volt.

/forrás/