Az mentőszolgálat az életmentést és a betegszállítást végző intézmények tevékenysége. Magyarországon az embermentést, mint kötelezettséget Mária Terézia magyar királynő törvényben írta elő.

1887-ben Európában másodikként szervezték meg a mentőszolgálatot. A BÖME első lófogatú mentőkocsija 1887 május 10-én indult el a budapesti Lipót bazár elől. Ennek mintájára más városokban is megszervezték az önkéntes társadalmi mentőegyesületeket. Ezek összefogó szervezeteként alakult meg 1926-ban a VVOME Első orvosigazgatója Paulikovics Elemér volt. Az első központi mentőállomás a Markó utcában 1890-ben épült meg. Az első nem lóvontatású, hanem akkumulátorral hajtott mentőkocsi 1902-ben állt szolgálatba. A Titanic katasztrófájakor az első helyszínre érkező hajó, a Carpathia orvosa is a BÖME orvosa volt.

Az 1930-as évekig a mentőkocsik nagy része a Magyar Állami Gépgyár Magosix típusú gépkocsija volt, ami még a 2. világháború után is szolgált.

A BÖME ÉS A VVOME jogutódjaként egy országos hatáskörű szervet hoztak létre 1948. május 10-én. Ez lett az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). Az operatív feladatokat a Főigazgatóság irányítása alatt álló Mentőszervezetek, a Budapesti mentőszervezet és a Légi Mentőszervezet 211 mentőállomása látja el. Ehhez járul még a Mentőkórház. A külföldi betegszállításokat az Alarmcentrum végzi.

1954-ben az európai fővárosok közül Budapesten állítottak szolgálatba „Roham-kocsi”-nak nevezett mentőegységet. 1956 után kezdte meg tevékenységét a Légimentő és Betegszállító Csoport. Ebben az évben november 20-án került az OMSZ birtokába a budapesti Szobi utcai kórház.

Az 1990-es évektől az OMSZ az elavult Nysa gépkocsikat Toyota és Mercedes gépkocsikkal váltotta fel. 1995-ben 97 kocsiból 44-et használtak mentésre, 11-et rohamkocsiként és 52 db-ot betegszállításra. Egy 1997. évi törvény szerint a mentés állami feladat, amelyet nem az OEP, hanem a központi költségvetés finanszíroz. 1990. után egyre több alternatív mentőszervezet jelent meg, amit egészségügyi miniszteri rendelet engedélyezett. Ezek az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött szerződés alapján vagy adományokból illetve szolgáltatási díjakból tartják fenn magukat. 2005-ben elindult a motorkerékpáros mentés.

A magyar mentésügy nagy alakjai:

  • Flór Ferenc volt a magyar elsősegélynyújtás egyik úttörője. 1835-ös a „Tetszhóltak Felélesztésökről szóló Tanítás” című könyvében felállította az újraélesztés teendőinek sorrendjét.
  • dr. Kresz Géza vezetésével kezdi meg működését, a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület (BÖME) 1887-ben,, mely mindenkinek a nap, és az éj bármely órájában minden díj nélkül nyújtott segítséget.
  • Gábor Aurél, belgyógyász volt a magyar mentés történetének egyik legmeghatározóbb alakja. 1955–1976 között Bp.-en az Országos Mentőszolgálat keretében dolgozott: 1956–1968 között a Mentőkórház belosztályán és a rohamkocsin, 1968-tól 1976-ig tudományos főmunkatársként az Országos Mentőszolgálat Főigazgatóságán. A sürgősségi betegellátás tudományos megalapozása, az oxyológia fogalmának megalkotása (s maga az elnevezés is) a nevéhez fűződik. Továbbképzéseken, majd az egyetemeken is oktatta az oxyológiai fogalmakat. Részt vett abban a mozgalomban, amely a középkáderekből való mentőtisztképzést az Egészségügyi Főiskolán felsőfokú szinten megszervezte. Munkásságát a dán mentésüggyel foglalkozó szervezet Falck-aranyérmével (1975) ismerte el.

ROKO

1954. március 29-én az Országos Mentőszolgálat történelmet írt, a világon elsőként megszervezte és elindította a rohamkocsi-szolgálatot, közkeletű nevén a ROKO-t. Az akkor még egyedülálló szolgálati ág elindítását a kor követelményei tették szükségessé.

Az első kísérleti rohamkocsi – Orovecz főigazgató találó megfogalmazásában, a „helyszínre kivitt kórház ambulancia, kutatómunkahely, s egyben kiképző, továbbképző iskola” - 1954. március 29-én kezdte meg működését a budapesti Markó utcai Központi Mentőállomáson. A rohamkocsin szolgálatot teljesítő öttagú orvoscsoport Varga  Istvánból, Stumpf Imréből, Véssey Zoltánból, Pitrolffy-Szabó Bélából és Felkai Tamás mentőorvosokból állt, a csoport vezetője Varga István volt. Utóda 1955-től, a szintén alapító Felkai Tamás (1922-1997) lett, aki a csoport vezetője, 1958-tól főorvosa, 1970-ben pedig az új szolgálati ág, a rohamkocsi-szolgálat megalakulásakor országos főorvosa lett. Tudásával, gyakorlati hozzáállásával és szervezőképességével nemcsak a magyarországi, hanem a nemzetközi mentőorvostan egyik meghatározója lett. Tudományos és mentésszervezési tapasztalatainak, valamint Orovecz Béla, majd Bencze Béla főigazgatók támogatásának  köszönhetően a rohamkocsi-szolgálatnak a Központi Mentőállomást követően Miskolcon, Pécsett, majd a Budai Mentőállomáson, a Tatabányai, Kaposvári és Debreceni Mentőállomásokon, később az OMSZ összes megyeszékhelyi központjaiban országos hálózata alakult. A fővárosban és a vidéki központokban működő rohamkocsik 1970-ben egy új szolgálati ágba, a rohamkocsi-szolgálatba álltak össze. A rohamkocsi-program 1983-ban fejeződött be, amikorra az OMSZ összes mentőszervezetének megyei székhelyi és kiemelt mentőállomásán működött rohamkocsi. /forrás/