A mohácsi csata történelmünk egy legsötétebb pontja, történészek amióta világ a világ vitáznak a mohácsi csatáról és annak részletiről...kedvenc kérdésük, hogy mi lett volna ha, akkor a magyarok győznek??? Válasz: Talán nem lett 150 év török uralom?! Nem tudhatjuk...Sok kérdés van még megválaszolatlanul és legtöbbre szerintem nem is fogunk tudni választ adni, hiszen akik tudják a választ, azok ott nyugszanak a mohácsi csatamezőn, azok, akik elmesélhetnék, hogy is volt...

A Corvina Kiadó gondozásában megjelent könyv bűnbakkeresés helyett igyekszik érthetővé tenni az előzményeket és I. Szulejmán szultán sokat vitatott szándékait is.

1526. augusztusának végén a magyar had egy része a mohácsi mezőnél táborozott le, ide érkezett meg a török augusztus 28-án, s a szultán kiadta a parancsot: készüljenek a másnapi csatára. A 25-30 ezer magyar katonával szemben mintegy 50-60 ezer reguláris török had állt, amely nemcsak létszám-, de harcászati és technikai fölényben is volt. A magyar seregből hiányzott Szapolyai János erdélyi vajda (aki a Tiszától azt üzente, várják meg a csatával), miként Frangepán Kristóf horvát-szlavón bán és a Székesfehérvár közelében gyülekező cseh segédcsapat is. A magyar hadvezetés - köztük a fővezérré kinevezett Tomori - mégis a harc mellett döntött, a magyar táborban a források szerint ekkor még derűlátás uralkodott.

A magyar sereg már hajnalban két vonalban sorakozott fel, az arcvonalat az átkarolás elkerülése érdekében erősen széthúzták. A csata azonban csak délután háromkor kezdődött, így az órákig a tűző napon ácsorgó csapatok elhelyezkedését a dombon lévő törökök alaposan felmérhették. A nehéz terep miatt az egyes török osztagok fáradtan, kimerülten érkeztek az arcvonalba, így Tomori még teljes csatarendbe állásuk előtt rohamot indított. A jobbszárny kezdeti sikerei után a közép támadása összeomlott, a gyalogság felmorzsolódott, a csata mészárlásba és menekülésbe torkollott.

Az alig másfél órás ütközetben a magyar sereg megsemmisítő vereséget szenvedett, a csatatéren mintegy 4 ezer lovas, 10 ezer gyalogos, 7 főpap - köztük a fővezér Tomori és Szalkai László esztergomi érsek - és 28 főúr maradt. A menekülő, testőrségét elvesztett király a Csele-patakba fulladt (bár később sokan azt állították, a trónra törő Szapolyai gyilkoltatta meg). Az ország tárva-nyitva állt Szulejmán előtt, aki szeptember 12-én bevonult a védtelenül hagyott Budára, kifosztotta a várost, majd októberben úgy tért haza, hogy csak néhány szerémségi várat tartott meg.

A kötet szerzője, B. Szabó János történész hét évig volt a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa, jelenleg a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem doktorandusza. Két hadtörténeti tárgyú ismeretterjesztő könyvet írt az Erdélyi Fejedelemség hadseregéről és az Árpád-kori magyar-bizánci háborúkról. Legújabb munkájában (amely a Corvina Kiadó tudástár-sorozatának tagjaként jelent meg) számos, rég meggyökeresedett közkeletű tévedésre, félreértésre is felhívja a figyelmet, és az eddigieknél világosabb és izgalmasabb képet ad a több mint 300 évig tartó török-magyar háborúk történetének egyik legfontosabb időszakáról, a magyar nemzeti sorstragédiák szimbólumává vált mohácsi csata valós történetéről.

A regényes izgalmakat rejtő könyvecske kiváló bevezetést nyújt a korszakkal ismerkedőknek a középkori magyar királyság bukásának rejtélyébe, ám az akkor történteket ismerők számára is érdemes lehet újra feleveníteni, hogy "mi is veszett Mohácsnál".

B. Szabó János: A mohácsi csata. Corvina Kiadó. Bp., 2006. 180 o. (Tudástár)
Ára: 1600 Ft

/forrás/