Hisztorianusz blogja

Historia est magistra vitae... "A legjava annak, amit a történelemnek köszönhetünk, az a lelkesedés, melyet ébreszt." /Goethe/

Feedek
Megosztás
Kedvenc zenéim


Bemutatkozás

Kedves ide látogató idegen/ismerős!
Először is remélem örömöd leled a blogomban, és talán remélhetem, hogy újra erre tévedsz, ha unatkozol... ;)
A blog jelmondata: Historia est magistra vitae...azaz a történelem az élet tanítómestere, de nem csak ennyi, több ennél, a történelem, ami mindannyiunkat láthatatlan szálként kapcsol össze.
Annak az embernek nem lehet jelene, jövője, akinek nincs múltja...ebben a blogban tehát a múlttal, a történelemmel foglalkozunk, hogy megismerjük a múltunkat...:)
*Ha esetleg hibát vétenék bejegyzéseimben előre is elnézést kérek, de nem vagyok történész, még bölcsész hallgató sem, csupán egy diáklány, akinek nagy-nagy szerelme a történelem... <3 :)""

Hisztorianusz

Kedvenc idézeteim

"A jövő azoké, akik hisznek álmaik szépségében" /Eleanor Roosevelt/

"Változtatnom kell, követnem kell az álmomat, egy álmot, amely gyerekesnek tűnik, nevetségesnek, megvalósíthatatlannak, amelyre mindig is vágytam, de nem volt bátorságom megvalósítani." /Paulo Coelho/
"Barátból és könyvből keveset gyűjts, de az mind jó legyen." /közmondás/

És néhány idézet, a kedvenc "filozófusomtól" Albert Einsteintől:
"Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat."
"A valóság csupán illúzió, bár nagyon kitartó."
"A képzelet sokkal fontosabb, mint a tudás. A tudás véges. A képzelet felöleli az egész világot."
"A történelem arra tanít meg bennünket, hogy az emberiség semmit sem tanul a történelemből."
"A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos."
"Isten ravasz, de sohasem rosszindulatú."

Címkefelhő

Megbotránkoztatták a régészeket Pompeji erotikus képei

A Pompejiben felfedezett erotikus festmények és műtárgyak nagyban meghatározták a város hírnevét. Joanne Berry, az Élet és halál Pompejiben és Herculaneumban című londoni kiállítás kurátora szerint megérdemelten kapta kétes hírét az i. sz. 79-ben elpusztult ókori város.

Pompeji és Herculaneum egyik fő jellemzője az erotikus képek feltűnő gyakorisága. Az erotikus művészet nyomai az egész városban megtalálhatók: lakóházakban, középületeken vagy utcai homlokzatokon. Az újkorban élt régészeket valósággal sokkolhatták a szexualitás több formáját is bemutató alkotások, amelyeket III. Bourbon Károly spanyol király (1759-1788) – a Nápoly-Szicíliai Királyság uralkodója – az ásatások végeztével eltávolíttatott és zár alá helyezett. 1817-ben aztán egy tikos tanács alakult, amely ezen emlékeket Nápolyban állította ki, ám megtekintésüket kizárólag férfi látogatóknak engedélyezték.

Az ókori város vezetői azonban egyáltalán nem kívánták elrejteni a túlfűtött erotikáról árulkodó alkotásokat, amelyek tematikája igen változatos volt. Először is el kell különítenünk egy igen gyakori lelettípust, amelyben falloszábrázolásokat és Priaposz isten képeit találjuk. A szakértők szerint ezeket nem erotikus töltetű szimbólumoknak szánták, hanem egyfajta varázslatnak, amely a szemmel verés kivédését tűzte ki célul, illetve a jólétet kívánta biztosítani. Ezen állítás alátámasztására a kutatók azt az érvet hozzák fel, hogy egy pompeji pékség külső falán is találtak egy agyagfalloszt, alatta a következő szlogennel: „a jószerencse lakik itt”.

Falloszt ábrázoló tintinnabulum az 1. századból

A többi már jóval több szexualitással van átitatva. Sok a mitológiailag gazdag jelenetsor, amelyek főként a lakóházak helyiségeiben kaptak helyet. A gyakoribb jelenetek közé tartozik Vénusz és Mars násza, illetve Pán, a pásztorok kecskeszarvú, -lábú, és -farkú istene, amint egy nimfa körül legyeskedik. Ezek a jelenetek inkább utalgatnak, mintsem tényszerűen ábrázolnak. Ezeken kívül találunk jóval egyértelműbb szexuális ábrázolásokat az egyes hálószobákban vagy idegenek által kevésbé látogatott hátsó szobákban, amelyek zömét a kutatók bordélyházak részeinek tartják.

A pompeji városi fürdő sokak által látogatott termeit egykoron félreérthetetlen erotikus jelenetek díszítették. Ezek funkcionalitását tekintve széles vita bontakozott ki a tudósok körében. Míg egyesek úgy vélik, az alkotások egyfajta közösülési "útmutatóként" értelmezhetők, addig sokan a bordélyok "reklámjait" vélik felfedezni bennük. A szakértők harmadik csoportja szerint nem volt semmilyen megmagyarázható céljuk a szexualitást ábrázoló alkotásoknak: csupán szórakoztattak.

Caecilius Jucundus házából való freskó

Rengeteg írásbeli, illetve tárgyi bizonyíték van a Pompejiben folyó prostitúcióra, ám a bordélyházak számarányát a mai napig sokan vitatják, ugyanis nem lehet egyértelműen megállapítani, melyik épület szolgált effajta célokat. A régészek az épületeknél hagyományosan a falfestmények alapján tájékozódnak, ám mint láthattuk, a rómaiaknál igen gyakoriak voltak az erotikus ábrázolások. Néhány szakértő úgy véli, Pompejiben a tragikus vulkánkitörést megelőzően 9-35 bordélyház működhetett, ám a kutatások szerint csupán egy – a Lupanar nevű – épült kifejezetten erre a célra. Az emeleten öt, külön bejáratú szobát különítettek el, míg a földszinten szintén öt, falazott ággyal és erotikus festményekkel kidekorált, kisebb méretű helyiség állt a vendégek rendelkezésére.

/Forrás/

Cári pornó belső használatra

Az Erato című antológia 1921-ben, Bécsben jelent meg, a benne olvasható költeményeket Babits Mihály a bécsi magyar emigránsok által fenntartott Hellas Verlag megbízásából fordította magyarra. A Tanácsköztársaság után állásától megfosztott költő elsősorban anyagi okokból vállalta el a felkérést, az erotikus tartalmú, l’art pour l’art művészet azonban rövid időn belül az akkori hatalommal szembeni politikai állásfoglalássá változott. A kötetet Budapesten csak 1947-ben jelentették meg, illetve 1969-ben Bécsben újra kiadták – ezt a harmadik kiadást már Zichy Mihály 1850-es években készült erotikus rajzaival illusztrálták.

Zichyt a magyar művészettörténet-írás a romantika művészei közé sorolja, annak a romantikának festői, rajzolói közé, akik a 19. század közepén még mindig a bécsi biedermeier naiv leíró, idilli-maradi modorának befolyása alatt álltak. Ha egy 19. századi magyar képzőművész életrajzát olvassuk, szinte közhely, hogy Bécsben és/vagy Münchenben tanult – ez igaz Zichyre is, aki 1844-ben lett a bécsi Ferdinand Georg Waldmüller magántanítványa.

Mit tehet hát a képzőművész, ha ki szeretne törni ebből az elavultnak és túlhaladottnak számító formavilágból? Fordulhat például más tematika, kevésbé előtérben lévő témák felé. Az 1800-as évek közepi Magyarországon kevés festő készített például erotikus tartalmú, a testi szerelmet bemutató alkotásokat. Zichy erotikus sorozata sem idehaza készült, hanem Oroszországban, ahova a művész a korábban már említett Waldmüller ajánlásával még 1847-ben került. Amellett, hogy a cár unokahúgának rajztanára lett, I. Miklós a család mindennapjainak és az udvar jelentős eseményeinek megörökítésével is megbízta a magyar festőt, aki 1855-től dessin grivois, vagyis pajzán rajzoknak nevezett műveket is készített. Hogy mindezt saját gyönyörűségére is tette volna, annak ellentmond, hogy modelljei a cári udvarból és az arisztokraták szeretői közül kerültek ki, bár maga a művész is felismerhető néhány ábrázoláson. A rajzok – ahogy több helyen is olvashatjuk – „belső használatra” készültek a cári udvar számára.

Az erotika, mint a képzőművészet tárgya már az ókori Görögországban és Rómában is megjelenik, hogy aztán a kora keresztény és középkori művészetből – természetesen – teljességgel száműzessék. Az újkori festészet történetében, a reneszánsz idején viszont mitológiai tematikához kapcsolódva, újra megjelennek az aktok. Miután a görög-római mitológiát gyakran színesítik erotikus szerelmi közjátékok, nem keltett „feltűnést”, sőt, természetessé vált, ha egy-egy ilyen alkotáson valamelyik isten vagy istennő ruhátlanul jelent meg.

A Zeuszról szóló történetek jelentős részében olvashatunk arról, hogy a görög főisten, furfangos módon más élőlények testébe bújva tette megáévá az előle többé vagy kevésbé menekülni akaró istennőket és földi halandókat. Tiziano és Correggio képein már-már zavarba ejtő az az erős szexualitás, amely a képen szereplő istennő és az elváltoztatott alakban megjelenő isten szerelmét jellemzi. Correggio Danaét ágyában félig ülő, félig fekvő pózban festette meg, a testét takaró leplet egy szárnyas alak húzza le, hogy az aranyeső alakjában érkező Zeusz magáévá tehesse. Hasonlóan érzéki a festő Inakhosz, argoszi király lányának, Iónak és az ezúttal sötét felhővé változott Zeusznak az egyesülését ábrázoló műve.

Romek Dóra teljes cikke a Múlt-kor magazin tavaszi számában olvasható

/Forrás/